Kutatók Éjszakája 2022-2023

Az Európai Bizottság által meghirdetett Európai Kutatók Éjszakája rendezvény a kutatói életpálya látványos és élménygazdag bemutatását célozza minden évben, ezen keresztül ösztönözve a fiatalokat – különösen a lányokat, hogy kutatói irányt válasszanak pályaválasztásukkor.

Az első Kutatók Éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, és szervezett érdekes programokat, tavaly viszont már közel 50 magyarországi település 260-nál több helyszínén 3300 program várta a sok tízezer érdeklődőt. Európa-szerte közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.

A koronavírus járvány is demonstrálja a tudomány fontosságát világunk jövőjének alakítása során. A kutatás-fejlesztés és az innováció; az új, tudásintenzív termékek előállítása Európa jövőbeli versenyképességének a záloga. Különösen igaz ez a járványt követő időszak gazdasági megújulására. Éppen ezért kiemelt fontosságú a kutató bemutatása a társadalomnak és a fiatalok figyelmének felhívása a kutatói és fejlesztői karrier lehetőségére.

Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizen- és huszonévesekre számít, a programok vonzók és elég érdekesek ahhoz, hogy a kisgyerekektől a legidősebbekig mindenki megtalálja a számára izgalmas eseményeket.

A Kutatók Éjszakáját a megszokott szeptember végi időpontban 2022. szeptember 30-án, pénteken és október 1-jén, szombaton kerül megrendezésre.

Az EU pályázatot ismét az RCISD Regionális Tudásközpont által vezetett konzorcium nyerte meg, amelynek tagja a Nők a Tudományban Egyesület, az Óbudai Egyetem, a Hétfa Kutatóintézet és a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. Több száz helyszínen várjuk már most kedves látogatóinkat az egész ország területén.

Programok: https://kutatokejszakaja.hu/

A konzorcium tagjai:

RCISDRegionális Tudásközpont Kft.
NaTENők a Tudományban Egyesület
ÓEÓbudai Egyetem
HÉTFAHÉTFA Kutatóintézet
TITTudományos és Ismeretterjesztő Társulat

Projektfelelős:

Erb Margit
margit.erb@rcisd.eu