Tudomány, technológia és innovációs nemzetközi együttműködési hálózat a Keleti Partnerség országaival

Az Európai Unió egyik politikai törekvése, hogy az Unió és a Keleti Partnerség országai (Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova, és Ukrajna) között szorosabb együttműködést alakítson ki. Mindkét régió partnerei elkötelezték magukat arra, hogy közösen támogassák a gazdasági fejlődést, társadalmi összetartozást és stabilitást, továbbá a jólét növelését az összes résztvevő országban.

Az IncoNet EaP projekt általános céljai

1.  A régiók közötti politikai párbeszéd fejlesztésének támogatása, melynek eredményeként javul a tudomány, technológia és innováció területén meglévő együttműködés az EU és a Keleti Partnerség országai között a különböző megközelítések, a kommunikáció és adatcsere fejlesztése által, amelynek részletei alább olvashatók.

2.  Kiemelt cél miden Keleti Partnerség országainak számára egyaránt fontos társadalmi kihívások kezelése, amelyek a korábbi projektek során azonosításra kerültek, mégpedig a klímaváltozás, energia és egészségügy. A jelen projekt során a különböző strukturális tevékenységeket egyaránt támogató politikai és operatív kutatás-támogatások erre fókuszálnak majd.

3.  Konkrét intézkedések, széleskörű iránymutató tevékenységek bevezetése annak érdekében, hogy erősítsék a hatékony és fenntartható innovációs partnerségi viszonyt a két régió között.

A projekt nem csupán a Kutatási és Technológiafejlesztési Hetedik Keretprogram, valamint a Demonstrációs és az új kutatási, innovációs program 2014-2020. évi időszakára szóló H2020 program közötti kapcsolatot teremti meg, hanem az egyéb közösségi politikákat és eszközöket (ENPI és az azt követő ENI, stb.), valamint további nemzetközi kezdeményezéseket (UNDP, az ENSZ-EGB, az UNEP, a Világbank, stb.) is átölel annak érdekében, hogy meghatározzon szinergiákat, kiegészítéseket a, megfelelő (pénzügyi) eszközök között.

A projekt speciális céljai

A. Társadalmi kihívásokra összpontosítás

Az IncoNet EaP projekt három társadalmi kihívás kutatási prioritásait támogatja, mégpedig az éghajlatváltozás, energia és az egészség területén. Megvizsgálja a közös tervezési és finanszírozási lehetőségeket, valamint a kapacitásbővítő tevékenységeket. A projekt az előző IncoNet program tapasztalataira építve azonosítja az említett 3 társadalmi kihívás releváns résztvevőit, végrehajtja a szükséges kísérleti, iránymutató tevékenységeket, végül a végrehajtott intézkedések értékelését követően ajánlásokat fogalmaz meg.

B. A politikai párbeszéd támogatása

Nincs hivatalos formája az EU MS/AC valamint a Keleti Partnerség országai közötti tudomány, technológia és innováció politikai párbeszédének. Ennek helyettesítése érdekében több nemzetközi politikai stakeholder konferenciát szerveznek a projekt keretében, a tudományos közösség, a magánszektor és a nemzetközi szervezetek stb. számára.

C. Stakeholderek közötti együttműködés elősegítése

E címszó alatt két fő tevékenységi területet említ az INCO Munkaprogram 2013: egyrészről tevékenységek, melyek az EU Keretprogramot támogatják, másrészt intézkedések, amik az innovációs együttműködést segítik elő.

D. Hatékonyság és a hatás biztosítása

A projekt különös erőfeszítéseket szentel a kommunikációs és disszeminációs tevékenységeknek, hogy növelhesse a befolyást.

A projekt résztvevői :

Résztvevő szervezet neveOrszág
Zentrum für Soziale InnovationAusztria
Centre for Regional and International Studies and SupportGörögország
Centre for Scientific and Technical Information and Innovation Promotion of UkraineUkrajna
Deutsches Zentrum fuer Luft- und Raumfahrt e.V.Németország
Centre of International Projects of the Academy of Sciences of MoldovaMoldova
Belarusian Institute of System Analysis and Information Support of Scientific and Technical SphereBelaruszia
Instytut Podstawowych Problemow Techniki Polskiej Akademii NaukLengyelország
The Scientific and Technological Research Council of TurkeyTörökország
National Academy of Sciences of ArmeniaÖrményország
Centre National de la Recherche ScientifiqueFranciaország
Azerbaijan National Academy of SciencesAzerbajdzsán
Sihtasutus Eesti TeadusagentuurÉsztország
Shota Rustaveli National Science FoundationGrúzia
TBI Kharkov TechnologiesUkrajna
Sociedade Portuguesa de Inovação, Consultadoria Empresarial e Fomento da Inovação, S.A.Portugália
Regional Centre for Information and Scientific Development LtdMagyarország
United Nations University, Vice Rectorate in Europe, Institute for Environment and Human SecurityNémetország
Agenzia per la Promozione della Ricerca EuropeaOlaszország
International Centre for Black Sea StudiesGörögország

Kapcsolat

Dorogi, Ildikó
E-mail: ildiko.dorogi@rcisd.eu